Azt mondják, hogy az emberi szeretet az egyetlen dolog a világon, amiből minél többet osztogat szét az ember, annál több marad neki. A Kürtös előző évfolyamában már többször beszámoltunk a régiónkban tevékenykedő, ipolyfödémesi székhelyű segélyszervezetről, melynek elnökével, Molnár Lászlóval beszélgettünk őszinte emberi dolgokról, a társulás céljairól és lehetőségeiről az alábbiakban.
— Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba az osztrák székhelyű Ora segélyszervezettel?
— Egy régebbi ismeretségen keresztül kerültem kapcsolatba az ausztriai Andorfban székelő Ora segélyszervezettel egy magyarországi barátom által, aki az Ora ottani képviselője és Pintér Ilonának hívják. Kb. öt éve, hogy ez a kapcsolat kisebb-nagyobb intenzitással működik. Az első két-három évben többnyire egyedül szerveztem a dolgaimat, 2005-től azonban nagyon aktív segítőtársakat találtam Hrubík Béla és Molnár Csaba öcsém személyében. A 2005-ös évtől datálhatóan az együttműködésünk a segélyszervezettel szorosabbá vált, amiről azt hiszem megjelentek különböző cikkek a Kürtös és más regionális lapokban is. Az Andorfban székelő segélyszervezet igazgatója Hanspeter Hofinger, aki nyugdíjas a többi kollégájával együtt, és teljesen önkéntes alapon teszik a dolgukat, vagyis gyűjtik össze egész Ausztria területéről cégektől, kórházaktól, magánszemélyektől, intézményektől a segélyeket, adományokat, eszközöket, tartós élelmiszert.
— Milyen formában működik a segélyszervezet?
— A kezdeti lelkesedés és a segélyszállítmányok pozitív fogadtatása adta az ötletet, hogy sokkal több embernek, rászorulónak is segíthetnénk, ha szervezett, jegyzett formában folytatná a működését. Béla barátom kidolgozta a társulás működési formáját és alapszabály-tervezetét, majd benyújtottuk a kérvényünket a polgári társulás bejegyzésére a Szlovák Belügyminisztériumba. 2006 tavaszán megkaptuk a hivatalos engedélyt, ami a Human International polgári társulás bejegyzéséről szól. Számlát nyitottunk, és elintéztük azokat a hivatalos dolgokat, amelyek a működéshez szükségesek. A polgári társulásnak az említetteken kívül természetesen vannak segítői, akik közül talán Antalicz Erzsébetet és Gyulát, Annus Pétert és Ilonát valamint Krupčiak Bea doktornőt említeném, akik jönnek az első hívó szóra, és teszik a dolgukat, mint mi valamennyien, önkéntes alapon, azzal a jó érzéssel a szívükben, hogy munkánkkal másokon, tőlünk sokkal elesettebb embereken segíthetünk, és ez az a fizetség, ami sokkal többet ér minden pénznél.
— Hová jutottak már el ezek a segélyszállítmányok az országban, illetve kiket támogattok a leginkább a munkátokon keresztül?
— Az első időszakban többnyire a régiónkban működő kórházaink vezetését szólítottuk meg, így többek között az ipolysági, zselízi és nagykürtösi kórházakba szállítottunk kórházi felszereléseket, gyógyszereket, tolókocsikat, matracokat, ágyakat és már egészségügyi tárgyakat több tízmilliós nagyságrendben. Később, amikor ezek a kórházak már telítődtek, akkor kerültek a képbe a nyitraiak, komáromiak és dunaszerdahelyiek, akik nagyon hálásak volt ezekért a szállítmányokért. Természetesen voltak olyan lehetőségeink is, amikor tartós élelmiszert tudtunk behozni. Ezeket többnyire szétosztottuk a régióban lévő települések hivatalain vagy szervezetein keresztül a rászorulóknak, de kaptak gyermekotthonok, nyugdíjas otthonok és árvaházak is ezekből, a szállítmányokból, valamint a többszörösen hátrányos helyzetben lévő roma polgártársaink a lévai régióban. Ezek a szállítmányok az Ora részéről többnyire ingyenesek, és csak nagy ritkán kérnek ők is valami csekély juttatást a saját kiadásaik fedezésére. Az útiköltséget, ami viszont szállítmányonként 30 – 40.000 korona között mozog, sajnos nekünk kell előteremtenünk. Amíg a kórházainknak szállítottunk, addig általában ők meg is térítették a fuvar költségét, hiszen több milliós haszonra
tettek szert a gyakran vadonatúj berendezések, felszerelések révén, vagy megszólítottunk különböző magánszemélyeket vagy szervezeteket, akik adakoztak e jótékony célra. Az utóbbi időben azonban, amióta hivatalosan is bejegyeztük a tevékenységünket, már magunknak kell előteremtenünk a szállítási költségeket, ezért a behozott árut bár ingyen adjuk mindenkinek, cserébe elfogadunk érte képletes összeget, mellyel az emberek a jó célt szolgálják, mert az így összegyűjtött pénzből iskolákat, óvodákat, beteggyermekeket és szociálisan rászoruló családokat támogathatunk, tehát mindenki jól jár, mert olcsón juthat minőségi áruhoz, és cserébe még jótékonykodhat is. Ez teljesen összhangban van a célkitűzéseinkkel és az alapszabályunkkal is, mert mi csak adományt gyűjtünk, és nem eladunk.
— Milyen terveitek vannak a közeljövőt illetően?
— Ha a lehetőségeink adottak lesznek, szeretnénk egy saját raktárnak is megfelelő ingatlant vásárolni, ahol megteremthetnénk a szervezetünk állandó székhelyét. Úgy gondolom, hogy még nagyon sokáig lesz munkánk a régiónkban, ami a jótékonyságot illeti, mert a szegénység, a ráutaltság jegyeivel lépten-nyomon találkozunk: Ma divatos
jótékonykodni Erdélybe, Romániába, ahol szintén óriási a szegénység, de úgy gondolom, hogy először a saját szegénységünket kell felszámolnunk ahhoz, hogy később távolabbra is segíteni tudjunk. Annak kell segédkezet nyújtani, aki hozzánk a legközelebb van, rajtuk sem lehet átlépni, mint egy darab rongyon. Alapelvünk, hogy az emberi jóságért, segítségét, amit teszel, soha ne várj köszönetet senkitől, mert a köszönet maga az, hogy Te segíthetsz másokon, és nem másoknak kell segíteniük rajtad. Amennyiben bárki szeretne jótékony célra adakozni, azt az alábbi, általunk nyitott számlára megteheti:
Kürtös
2008-02
Palócz
