Itthon
2007-11 — 2007-12
Palócz
Ilyenkor, karácsony közeledtével, valahogy többet beszélnek az emberek a szeretetről. Pedig a szürke hétköznapokban legalább annyira szükségünk lenne erre az érzésre, mint az ünnepekkor. Azt mondják, hogy az emberi szeretet az egyetlen dolog a világon, amiből minél többet osztogat szét az ember, annál több marad neki. Hogy ez mennyire így van, arról Molnár Lászlóval, az ipolyfödémesi székhellyen működő Human International segélyszervezet elnökével beszélgetünk, aki igazolja a fenti mondatainkat.
Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba az osztrák székhelyű Ora segélyszervezettel?
Egy régebbi ismeretségen keresztül kerültem kapcsolatba az ausztriai Andorfban székelő Ora segélyszervezettel, egy magyarországi barátomon keresztül, aki az Ora ottani képviselője, és Pintér Ilonának hívják. Több mint öt éve, hogy ez a kapcsolat kisebb-nagyobb intenzitással működik. Az első egy-két évben többnyire egyedül szerveztem a dolgaimat, 2005-től azonban nagyon aktív segítőtársakat találtam Hrubík Béla és Molnár Csaba öcsém személyében. 2005-től datálhatóan szorosabbá vált az együttműködésünk az Ora-val, amiről az országos sajtban is jelentek meg információk. Az Andorfban székelő segélyszervezet igazgatója Hanspeter Hofinger, aki nyugdíjas lévén, fiatalokat meghazudtoló energiával és elszántsággal veti magát bele a munkába, teljesen önkéntes alapon gyűjti össze a kollégáival együtt egész Ausztria területéről a felajánlott adományokat cégektől, kórházaktól, magánszemélyektől, intézményektől. Ezek az adományok tartós élelmiszerekből, ruhákból, bútorokból, kórházi ágyakból, szekrényekből és mindennapos használati cikkekből állnak.
Milyen formában működik a segélyszervezet?
A kezdeti lelkesedés és a pozitív fogadtatása a segélyszállítmányoknak adta az ötletet, hogy sokkal több embernek, rászorulónak is segíthetnénk, ha szervezett, bejegyzett formában folytatná működését. Béla barátom kidolgozta a társulás alapszabály-tervezetét, majd benyújtottuk a kérvényünket a polgári társulás bejegyzésére a szlovák belügyminisztériumba. 2006 tavaszán megkaptuk a hivatalos engedélyt, ami a Human International polgári társulás bejegyzéséről szól. Számlát nyitottunk az OTP Banka Slovensko fiókjában – 8964082/5200 – és elintéztük azokat a hivatalos dolgokat, amelyek a működéshez szükségesek. Egyébként erre a számlára gyűjtjük az esetleges felajánlásokat is. A polgári társulásnak családtagjainkon kívül is vannak segítői,, akik közül elsősorban Antalicz Erzsébetet és Gyulát, Annus Pétert és Ilonát, Pobori Jánost valamint Krupcsiak Bea doktornőt említeném, akik jönnek az első szóra és teszik a dolgukat, mint mind valamennyien, teljesen önkéntes alapon, önzetlenül, azzal a jó érzéssel a szívünkben, hogy a munkánkkal másokon, elesett embereken segíthetünk, és ez a fizetség többet ér minden pénznél. Pedig közülünk senki sem nevezhető, még tehetős embernek sem, mégis, talán a saját szegénységünk
tesz lelki gazdaggá, mint, hogy szolgálatot, küldetést teljesítünk. Talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy ez az-az emberi jóság, mely velünk születik, csak a lelketlen világban elveszik az emberekből.
Hová jutottak már el a segélyszállítmányok az országban, illetve kiket támogattok leginkább?
Az első időben többnyire a régiónkban működő kórházaink vezetését szólítottuk meg, így többek között az ipolysági, zselízi, nagykürtösi és a lévai, majd később a komáromi, dunaszerdahelyi, nyitrai kórházakba szállítottunk felszereléseket, gyógyszereket, tolókocsikat, matracokat, hidraulikus króm-nikkel ágyakat, szekrényeket és más eszközöket, több tízmilliós nagyságrendben. Később, amikor a kórházak már telítődtek adományainkat a nyugdíjas otthonokra és gyermekotthonokra, árvaházakra összpontosítottuk, így került segély Szántóra, Lontóra, Zselízre, Lévára a nyugdíjas otthonokba, vagy Kassára, Berszercebányára, Nyitrára, Lévára árvaházakba és hajléktalan szállókba. Természetesen voltak, vannak olyan lehetőségeink, amikor tartósított élelmiszert is tudunk behozni. Ezek többnyire édességek, bébiételek, vagy tésztafélék, melyeket ausztriai múlti-cégek ajánlanak fel raktárkészleteik csökkentésekor. Ezek többnyire világhírű -nevű tradícióval rendelkező cégek, mint a svájci Nestlé vagy az osztrák Knorr. Ezeket többnyire szétosztjuk a régióban élő, többszörösen hátrányos helyzetben élő rászoruló honfitársaink között, de juttatunk a már említett árvaházakba, gyermekotthonokba, vagy nyugdíjas otthonokba is. Ezek a szállítmányok az Ora részéről többnyire ingyenesek, az útiköltséget, ami viszont szállítmányonként 40.000 korona körül mozog, sajnos nekünk kell előteremtenünk. A kórházak többsége besegít, vagy kifizeti a fuvar árát, mert a kapott ajándék értéke többszörösen meghaladja ezt az összeget, de a többi esetben ezt a pénzt nekünk kell előteremtenünk. Ezért próbálunk megszólítani magánszemélyeket, szervezeteket, cégeket, akik sokszor adakoznak jótékony célra.
Nagyon sok családot, beteg gyermeket, nevelő édesanyát, idős beteg embert támogattunk az utóbbi időben. Szívszorító történeteket tudnék mesélni, hogy milyen kevés elég ahhoz, hogy valakit boldognak lássunk. Küldtünk nemrégiben egy szállítmányunkból élelmiszercsomagot egy családnak, amellyel nem törődött az apa. A négy gyermeket nagymamájuk nevelte, édesanyjuk pedig haldoklott. Szó szerint éheztek. Amikor megkapták az adományt, sírt mindenki. Nem hitték el, hogy bárkit is érdekel még a sorsuk. Később némi anyagi segélyt is juttattunk nekik, amelyből élelmiszert vásároltak. Az édesanya azóta elhunyt, de kimondhatatlan örömet és lelki megnyugvást jelentett nekünk, hogy még egyszer az életbe, utolsónapjaiban, reményt és hitet adtunk neki, hogy az emberekből nem halt ki a szeret, és hogy a környezet figyelemmel kiséri az életüket. Csodálatos és megható élmény volt számomra egy közeli kis magyar faluban élő, tizenhárom gyermekes családot megajándékozni két darab emeletes ággyal és ajándékcsomaggal. A gyönyörű, tiszta szemű és arcú magyar gyermekek öröme leírhatatlan volt. Most tudtuk meg, hogy útban van a tizenegyedik gyermek is. Mindnyájan magyar iskolába járnak. De jutattunk olyan nagycsaládosoknak is a segélyekből, ahol az apa bizony szeret a pohár fenekére nézni. Végtelen nagy örömet szereztünk a családnak. Tavasszal alapiskolás gyermekeket vittünk el hétvégi üdülésre a közeli Egegre, egy termálszállóba, ahol teljesen ingyenesen fürdőzéssel és szórakozással, pihenéssel tölthették el a három napot. Természetesen, hogy az anyagi fedezetet biztosítani tudjuk, nagyon sokat kellett dolgoznunk. Többnyire mi utazunk ki Ausztriába saját kocsikon felrakodni. Éjjel utazunk, hogy reggelre, amikor a kamion beáll a raktár, vagy a kórház elé, már ott legyünk. Aztán egy-egy kimerítő pakolás után irány haza, majd otthon ugyanezt a szállítmányt kipakoljuk. Itt már többnyire kapunk segítséget az otthoniaktól. Sokszor tartunk kiárusítást a behozott segélyekből, ahol gyakorlatilag minden ingyenes, csak adományt fogadunk el a szervezet számára, amiből magunk is jótékony célokra fordítjuk a befolyt összeget, vagy épen a fuvarköltséget térítjük meg. Természetesen igyekszünk segíteni olyan családokat is, ahol beteg gyermeket nevelnek, vagy éppen adományt gyűjtenek a költséges operációra, vagy kezelésre. Nemrégen éppen Dunaszerdahelyre küldtünk néhányezer koronát egy felhívás nyomán. Ilyenkor névvel vagy névtelenül befizetünk kisebb nagyobb összeget a család által megadott számlára, persze utánanézve, hogy valóban létező személyről van-e szó, mert sajnos egyre több a szélhámos, akik mások nyomorából próbálnak hasznot húzni.
Milyen terveitek vannak a közeljövőben?
Ha lehetőségeink adottak lesznek, szeretnénk egy saját raktárnak is megfelelő ingatlant vásárolni, ahol megteremthetnénk a szervezetünk állandó telephelyét. Nagyon nagy szükségünk lenne egy kisteherautóra, amellyel széthordhatnánk a célszervezeteknek vagy személyeknek, családoknak a segélyeket, esetleg messzebbre is eljuttathatnánk azt. Szeretnénk, ha az idei karácsonyra jutna az összegyűjtött adományainkból egy kisebb összeg a kárpátaljai magyar segélyszervezetek egyikéhez, hiszen látjuk mekkora nélkülözésben élnek ott a testvéreink, de juttatunk a dévai Böjte Csaba, által működtet árvaházak valamelyikébe is a segélyekből. Elsősorban azonban, és ezt valljuk mindnyájan, akik évek óta együtt dolgozunk a szervezetben, hisz idehaza kell, hogy segítsünk az embereknek, családoknak, mert lépte-nyomon találkozunk a ráutaltsággal és szegénységgel a régiónkban is. Tudom, tudjuk, hogy ma divatosabb
jótékonykodni olyan helyekre, ahol az ember mediálissan is megjelenhet, azonban a mi hitvallásunk, hogy először a saját környezetünk szegénységét kell felszámolnunk ahhoz, hogy a későbbiekben távolabb is tudjunk segíteni. Annak kell segédkezet nyújtani aki hozzánk a legközelebb van, mert nem lehet az emberen átlépni, mint egy darab rongyon. Alapelvünk, hogy az emberi jóságért, segítségért, amit teszel, soha ne várj köszöntetett senkitől, mert a köszönet maga, az, hogy Te segíthetsz másokon, és nem másoknak kell segíteniük rajtad.
Mindnyájan várjuk már a karácsonyt. Biztosan készítünk apró csomagokat azok számárra, akiknek az év közben is segítettünk, mert kell, hogy érezzék a szeretet, melyet kaptak, hogy az nem véletlen és nem egyszeri. Nincs nagyobb öröm annál, ha az ember Jézuska lehet. Ha az Isten, a végtelen szeretetből egy darabkát szétoszt a lelkekben. Mi hiszünk a szeretetben, és közvetítői vagyunk annak az emberi jónak, ami emberré tesz bennünket. Amikor otthon, a családi körben meggyújtják az adventi gyertya utolsó kanócát, ne feledkezzünk meg azokról, akiknek nincsen karácsonyuk, gyertyájuk, még fájuk sem, csak reményük van, hogy egyszer, hozzájuk is bekopog a Jézuska, és ajándékot tesz a csodálatosan feldíszített karácsonyfa alá. Értük, és egy szebb, emberibb világért tesszük amit lehet, ahogy lehet. Áldott ünnepeket kívánok magam, és a szervezetünk minden tagja nevében mindazoknak, akik hisznek még a csodákban.
